Sándorfalva

A városról

Szegedtől 12 km-re Észak-Nyugatra Szeged és az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark között félúton a Szegedet Csongrád- dalösszekötő út mentén helyezkedik el. A régi 5-ös útról Szatymaz felől közelíthető meg. A település szomszédai Délről Szeged, Keletről Algyő és Hódmezővásárhely, Északról Dóc, Nyugatról Szatymaz és Balástya. Keletről 1 km hosszban a Tisza sodorvonala a közigazgatási határ. A település külterületének jelentős része a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzethez tartozik, így szikes pusztái és homoki erdője védett természeti értékek. A város neve az alapítóra, Pallavicini Sándorra utal.

Nemeskert

Paradicsomtermesztés hidrokultúrás technológiával üvegházakban. 13 hektárnyi üvegházukkal a legnagyobbak a családi vállalkozások között Magyarországon. Az üvegházakat termálvízzel fűtik (1 millió literes puffertartály), a növényeket talaj nélkül, hidrokultúrás technológiával termesztik. Második generációs családi vállalkozás, mely nyolcvan embert foglalkoztat négy telephelyen – tizenkét évvel ezelőtti önállósodásukkor hét alkalmazottal indultak. Ifj. Nemes Nagy János

Nádastó Szabadidőpark

A több tóból álló tórendszer a horgászat szerelmeseit egész évben várja, a strandolni vágyók pedig május 15 – szeptember 30-ig élvezhetik a táj szépségit és a hűsítő vizet. A mozogni vágyókat szabadtéri fitnesz park, játszótér, foci- és röplabda pálya és egy wakeboard pálya várja.

Horgászat: azt mondják a halak éjszaka jobban kapnak. Nálunk 24 órás horgászatra is lehetőség van március 20 – november 15-ig.

Close Menu
Vissza